2024. április 19.
Akkora bajban a Facebook, hogy már utódját keresik

Akkora bajban a Facebook, hogy már utódját keresik

Versenyt hirdettek, hogy legyen alternatívája a botrányokban fuldokló vállalatnak.

A felhasználói adatokat „nem elég körültekintően védelmező” népszerű közösségi portál erős támadások kereszttüzébe került. Sokan azt pedzegetik, hogy ahogyan anno a Myspace-t kiütötte a Facebook, úgy most is eljött az ideje egy újabb váltásnak.

Cambridge Analytica-botránynak köszönhetően jelentősen megrendült a felhasználók Facebookba fektetett bizalma és ezt a sztenderd felháborodáson kívül más eszközökkel is igyekeznek kifejezni. Egy csapat az ismert netes vállalkozó és befektető, John Calacanis vezetésével versenyt hirdetett a Facebook lecserélésére. A játék lényege, hogy olyan csapatok jelentkezését várják, akik képesek egy a Facebookhoz hasonló, de mégis sok szempontból eltérő közösségi portál megalkotására, melynek fókuszában a fokozott adatvédelem állna.

A jelentkezéseknek tartalmazniuk kell egy célkitűzéseket tartalmazó nyilatkozatot, egy akciótervet és a csapattagok névlistáját. Az első fordulóban a bírálók szerinti legígéretesebb 20 projekttervet választják ki, majd ezek beküldőivel 60 napon át rendszeresen egyeztetnek és a végén a legjobbnak ítélt 7 terv megvalósítását egyenként 100 000 dollárral támogatják.

Ha kedvet kapott a közösségi portál fejlesztéshez és vannak erre kapható cimborái/cimborinái, itt tud jelentkezni a versenyre.

Megosztás