2018. december 15.

Nincs jó híre az Eurostatnak nőnapra

Az Európai Bizottság erőfeszítései ellenére a nők fizetése még mindig jelentősen elmarad a férfiakétól az Európai Unióban. Tévhit, hogy a skandináv országokban a legjobb a helyzet.

Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) a nemzetközi nőnaphoz időzített, szerdán közzétett jelentésében arról számolt be, hogy a nők Európa-szerte 2016-ben - csakúgy mint az előző évben - átlagosan 16,1 százalékkal kerestek kevesebbet a férfiaknál.

Öt évvel korábban, 2011-ben 16,8 százalékos volt a nemek közötti bérszakadék, azaz 0,6 százalékponttal csökkent a különbség 2016-ra.

A 28 tagállamot tömörítő unión belül öt országban mértek 20 százalék fölötti különbséget 2016-ban. Észtországban volt a legrosszabb a helyzet, ahol 25,3 százalékra rúgott ez az arány. A balti köztársaságot Csehország (21,8 százalék), Németország (21,5 százalék), Nagy-Britannia (21,0 százalék) és Ausztria (20,0 százalék) követte – írta az MTI.

A közhiedelemmel ellentétben a helyzet közel sem a skandináv országokban a legjobb: a bérek közti különbség Romániában volt a legkisebb, 5,2 százalékkal. Romániát Olaszország (5,3 százalék), Luxembourg (5,5 százalék), Belgium (6,1 százalék), Lengyelország (7,2 százalék), Szlovénia (7,8 százalék) és Horvátország (8,7 százalék/2014-es adat) követte.

A vizsgált országok kétharmadában javult a helyzet 2011-hez képest. A legnagyobb javulást Romániában mérték, ahol öt év alatt 4,4 százalékponttal csökkent a férfiak és nők közti bérkülönbség. Magyarország a második helyezett 4,0 százalékponttal: a 2011-es 18,0 százalékról 14,0 százalékra mérséklődött a bérszakadék. Spanyolország és Ausztria esetében 3,4-3,4 százalékponttal, Belgiumban 3,3 százalékponttal, Hollandiában pedig 3,0 százalékponttal csökkent az arány.

Tíz uniós országban viszont emelkedett a nők és férfiak keresete közötti különbség, a legnagyobb mértékben, 4,6 százalékponttal Portugáliában, illetve 4,5 százalékponttal Szlovéniában.

Az azonos munkáért járó azonos díjazás, az Európai Unió egyik alapelve, helyet kapott az 1957. évi római szerződésben is, majd 1975-ben irányelv tiltott meg minden díjazásbeli megkülönböztetést az egyenlő vagy egyenlő értékű munkát végző nők és férfiak között. Az Európai Bizottság 2009 márciusában kampányt indított a nemek közötti bérszakadék megszüntetéséért, 2017 novemberében pedig cselekvési tervet terjesztett be azzal a céllal, hogy mielőbb felszámolják a nemek közötti bérszakadékot.

Megosztás

Vevők a magyar cégek az adakozásra

Hello Gazdaság

Vevők a magyar cégek az adakozásra

  • 2018.11.29

A magyar vállalatok csaknem 2/3-a támogat civilszervezeteket, kifejezetten pénzadományt 45%-uk ad – derült ki a Human Dialog és az Emocionális Marketing idei kutatási projektje bemutatóján.

Egy magyar ötlet meghódította Amerikát

Hello Gazdaság

Egy magyar ötlet meghódította Amerikát

  • 2018.11.11

Az USA-ban/ból hódító, dánok által Budapestre visszahozott, a Hiventures kirakatcégeként működő PanIQ Franchising Inc. minden jel szerint egy arany tojást tojó szabadulószoba-lánc, mely éves szinten egy exit esetén kiemelkedően jelentős hozamot termelhet.