2018. december 15.

Újra vadászhatnak a medvékre Romániában?

A szakértők szerint túlszaporodott a romániai medvepopuláció, az elmúlt két évben közel 2 ezerrel nőtt a számuk. Tusnádfürdő lakóinak sok gondot okoznak, még a házakba is bejárnak.

Az Európai Bizottság illetékese szerint a medvék által is lakott területeken élő emberekkel együtt kell kidolgozni Romániában a medvepopuláció megőrzését szolgáló akciótervet. Humberto Delgado Rosa, az Európai Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatóságának a természeti tőkéért felelős igazgatója azon a konferencián beszélt erről, amelyet a székelyföldi Tusnádfürdőn szerveztek csütörtökön a természetes élőhelyek és fajok védelme témakörben, és amely kiemelten foglalkozott a medvék és az emberek egyre több problémát okozó romániai együttélésével.

A szervező Hargita megyei önkormányzat közölte: a szakmai tanácskozás azoknak a javaslatoknak a megvitatását szolgálta, amelyek az Európai Bizottság természeti és biológiai sokféleség védelmében tavaly elfogadott cselekvési tervével kapcsolatban fogalmazódtak meg.

Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke a tanácskozáson azt hangsúlyozta, hogy a tagállamoknak át kell ültetniük a gyakorlatba az élőhelyvédelmi irányelvekben megfogalmazott kötelezettségeket. Hozzátette, a tagállamok kötelesek megteremteni a gyors és hatékony beavatkozáshoz szükséges intézményi és szabályozási feltételeket. A székelyföldi önkormányzati vezető korábban a Régiók Bizottságának készített jelentést arról, hogy miként lehet elősegíteni a konfliktust okozó fajokkal való együttélést az uniós természetvédelmi irányelvek keretén belül.

A tanácskozáson Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere beszélt arról, hogy a település lakói félelemben élnek a medvék miatt, és nem téríthető meg az a kár, amely a gyerekek lelkivilágában keletkezik azáltal, hogy a nagyvadak a házakba is bejárnak.

Sárkány Árpád, a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács alelnöke elmondta: Romániában a legóvatosabb becslések szerint is mintegy 2 ezer egyeddel növekedett 2016 óta a medveállomány, amikor a Ciolos-kormány a populációszabályozás céljából végzett vadászatot is megtiltotta.

A román Környezetvédelmi Minisztérium két nappal a konferencia előtt bocsátotta tíznapos közvitára a romániai barnamedve populáció megőrzésére kidolgozott akciótervét. Az akcióterv tényként kezeli a romániai medvepopuláció túlszaporodását, és az elmúlt két év gyakorlatától eltérően a populációszabályozás érdekében végzett vadászattal is számol.

Megosztás

Végre lecsap a kormány az egyszer használatos műanyagokra

Hello Ország

Végre lecsap a kormány az egyszer használatos műanyagokra

  • CNM
  • 2018.10.5

A termékdíjtörvény módosításával várhatóan nő az egyszer használatos műanyag poharak, edények termékdíja, és a kör várhatóan tovább bővül az egyszer használatos műanyag evőeszközökkel, köztük a keverőpálcával és a szívószállal - mondta Makai Martina, a zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár egy pénteki budapesti fórumon. Hozzátette: 2021-től teljesen betiltják a műanyag zacskókat.