2024. április 19.

Szombaton rajtol a szezonnyitó Eger-rali

A városban teltházasak a szálláshelyek. A futamon többi szomszédos országból is számítanak résztvevőkre.

Az amatőröket is beleszámítva 240 autó versenyez az országos rali-bajnokság szezonnyitó futamán, a hétvégi 11. Eger-ralin - mondta Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke csütörtökön, Egerben.

Oláh Gyárfás szerint igen erős idény elé néz a szakág, és kiemelte, hogy az egri, 160,73 kilméter össztávú viadal először lesz része a Közép-Európai Zóna Trófea (CEZ) sorozatnak.

A futamon ezért nemcsak Szlovákiából, hanem a többi szomszédos országból is számítanak résztvevőkre: több kategóriában (CEZ, ORB, ORC, Rallye2, Historic) majdnem kétszáz páros indulása várható, amit kiegészít az amatőrök mezőnye – írta az MTI.

Adamovits Márk, a Credobus Eger Rallye nevet viselő verseny főszervezője tízéves versenyszervezői gyakorlatára hivatkozva dicsérte az egri önkormányzatot, mert, ahogy fogalmazott: ilyen segítő közeggel még nem találkozott. A főszervező azt mondta, sikerült elérni, hogy vissza kellett utasítani nevezéseket, olyan sok volt a jelentkező a MAR, vagyis az amatőr kategóriában.

Martonné Adler Ildikó alpolgármester kijelentette: örül annak, hogy a tavaly még szezonzáró versenyből idén ismét szezonnyitó lett. Mint mondta, a verseny legnagyobb hozadéka a város számára az idegenforgalom terén mutatkozik: valamennyi szálláshely telt házzal működik. Az alpolgármester jelezte: az esemény fontosságát tükrözi, hogy a város önkormányzata 3 millió forinttal segíti.

Az Eger-rali a hagyományoknak megfelelően a Dobó téri rajtceremóniával indul pénteken 16 órától. Szombaton 9.15-kor indulnak az autók a Szarvaskő-Egerbocs szakaszon, amelyet a pétervásárai elágazás-Bátor, az Egerbakta-Sirok és a Verpelét-Egerszalók etap követ.

A két nap folyamán az ORB mezőnye összesen háromszor teszi meg ezt a kört. Vasárnap siroki, illetve egerszalóki gyorsasági szakaszok következnek, fordított menetiránnyal. Ezeket egészíti ki a szomszédos megyébe átnyúló Borsodnádasd-Balaton útvonal.

 

Az országos rali-bajnokság további programja:

Miskolc-rali: április 27-29.

Iseum-rali, Szombathely: május 25-27.

Székesfehérvár-rali: június 15-17.

Veszprém-rali: július 6-8.

Ózd-rali: augusztus 24-26.

Mecsek-rali: október 12-14.

Zemplén-rali: november 9-11.

Megosztás

Magyar felvonulás az osztrák síterepen

Hello Sport

Magyar felvonulás az osztrák síterepen

  • 2024.03.19

30. alkalommal rendezték meg a Dockyard Havas Szezonzárót az ausztriai Kreischbergen. A jubileum és március 15. apropóján egy közös ünnepi lecsúszást is tartottak, amin több száz magyar csúszott le együtt az emlékező menetben.