2018. november 14.
Magyar divattervező ruhájában szerepelt Christina Aguilera

Magyar divattervező ruhájában szerepelt Christina Aguilera

Kis-Juhász Fábián maga is meglepődött, amikor meglátta, hogy a világhírű énekesnő az általa tervezett ruhában pózol. A Christina Aguilerán látható darab a divattervező diplomakollekciójának a része.

Kis-Juhász Fábiánt gyerekkora óta foglalkoztatta a divat világa. Elmondása szerint 4-5 éves lehetett, amikor elkezdett hercegnőket és különböző női karaktereket báli ruhákban lerajzolni, majd később ez organikusan átfejlődött azzá, hogy kézzel fogható tárgyakká, ruhákká fejlessze őket. „Először csak papírból vagdostam ki dolgokat, aztán a nagymamám tanított meg pici ruhákat varrni a játékaimnak. Fiatalon eldöntöttem, hogy Londonban tanulom meg a szakmát, mert olyan neves tervezők és művészek nyomdokába akartam lépni, mint John Galliano, Vivienne Westwood vagy Alexander McQueen, akik inspiráltak a tanulmányaim során” – fogalmazott a divattervező.

 

Miután lediplomázott, Kis-Juhász Fábiánt megkereste egy nagyon jó nevű showroom, akikkel le is szerződött. Az ő klienseik között vannak olyan stylistok és magazinok, akik Christina Aguilera kaliberű emberek dolgoznak együtt. A magyar divatszakember mégis meglepődött, amikor a sztárénekesnőt az ő ruhájában fotózták. „Christina már sokszor megújította önmagát, sok stílusban láthattuk, ezért el sem tudtam képzelni, hogy milyen kontextusban használná az én ruháimat. Azon még jobban meglepődtem, hogy végül használták is a darabot, mert nagy világsztárok esetében a stylistok sok darabot behívnak, de ez még nem garantálja, hogy az ügyfelüknek mindegyik tetszeni fog” – magyarázta.

 

 

A szóban forgó darab egy piros, áttetsző tüll kabát, ami Kis-Juhász Fábián diplomakollekciójának a része, amit különböző démonizált női archetípusok ihlettek, nagyon sok kézzel festett és hímzett áttetsző ruhanemű található benne. A divattervező most egy új kollekción dolgozik, amiben lesznek kommerszebb darabok is, de közben megpróbálja azokat izgalmassá tenni. „Nem könnyű olyat kreálni, ami egyszerre különleges és releváns, de eladható és imponál a vevőknek is. Ez a kihívás az egészben” – tette hozzá Kis-Juhász Fábián. Mint mondta, emellett dolgozik egy izgalmas megrendelésen egy hírességnek, de erről szeptemberig nem árulhat el részleteket.

Megosztás

Mutatjuk Magyarország szépét!

Bulvár

Mutatjuk Magyarország szépét!

  • 2018.07.9

Szarvas Andrea nyerte a Magyarország Szépe - Miss World Hungary szépségversenyt. A győztes egy évig viselheti a Miss World Hungary címet és képviselheti Magyarországot a verseny decemberi világdöntőjén Kínában.