2020. május 24.
A járvány idején is segítenek a bántalmazott gyerekeken

A járvány idején is segítenek a bántalmazott gyerekeken

Elindult a #nehagyd #vansegítség #kérjsegítséget kampány.

A gyermekbántalmazás és elhanyagolás a koronavírusos időben még több gyereket, fiatalt érinthet, hiszen a környezetük most nem, vagy csak kevéssé tud odafigyelni rájuk. Fontos tudni, hogy ebben a „bezárkózott” időszakban is tudnak a bántalmazottak segítséget kérni – egy online felület, valamint segélyvonalak várják az érintettek jelentkezését.

 

Sajnos számos olyan módja van a gyermekbántalmazásnak, amik akár egy életre is megkeseríthetik a gyerekek életét. A fizikai bántalmazás mellett a lelki erőszak, a verbális abúzus vagy éppen az elhanyagolás, éhezés jelentősége sem elhanyagolható. Kamaszkorban a párkapcsolatokban is jelentkezhet a verbális és lelki fenyegetettség, míg mások a szüleiket látják ilyen helyzetben, ami szintén rossz hatással van a fejlődésükre. Sok fiatal, ha nem is a saját családjában, de egy-egy barátján észleli a jeleket, hogy valamilyen inzultus áldozata lett.

 

„2019-ben közel 1200 gyermek esett áldozatul családon belüli erőszaknak. A koronavírus járvány idején az érintett gyerekeket/fiatalokat a tanár vagy védőnő nehezebben vagy egyáltalán nem éri el, így egyrészt nincs, aki észlelje a jeleket, másrészt az érintettek nem tudják, hogy kihez forduljanak ezekben a helyzetekben” – mondja Németh Ágnes, rendőrezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője.

 

#nehagyd #vansegítség #kérjsegítséget
Az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya kampányt indított, hogy az érintettek figyelmét felhívja arra, hogy nincsenek egyedül a kiszolgáltatott helyzetben. A fiatalokat ma leginkább olyan közösségi platformokon lehet elérni, mint a TikTok és az Instagram. A #nehagyd #vansegítség #kérjsegítséget kampány már most több mint 100 ezer fiatalt ért el. A kampány mellé állt népszerű, hazai TikTok sztárok önkéntes alapon segítenekKöszönjük nekik: Szász Dorina, Szászné Nikoletta, Szender Milán, Liszkai Márk, Makovics Tina, Bálint Tibor, Makk Adrienn, Nasz Dani, Szilágyi Cintia, Gódor Titanilla, Török Vanessza, Csizmár Richárd, Sóvári Márk.

 

 

Ha baj van, itt tudsz segítséget kérni:

Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány: 116 111 

Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat: 06 80 20 55 20

Yelon (chaten lehet beszélgetni)

Megosztás

Etesd a Dokit!

Hello Közélet

Etesd a Dokit!

  • 2020.03.30

A SPAR szendvicsekkel és 1,5 millió forint adománnyal támogatja az Etesd a Dokit! civil kezdeményezést, amely naponta több mint 100 egészségügyi dolgozó meleg ebédjéről gondoskodik – ellenszolgáltatás nélkül.

TikTokkerek fogtak össze az idősekért

Hello Közélet

TikTokkerek fogtak össze az idősekért

  • 2020.03.30

Segítségnyújtásra buzdítanak, nem is akárhogyan. Néhány nap alatt már közel háromszázezer főt sikerült az összeségében több mint egymilliós eléréssel rendelkező népszerű fiataloknak megszólítaniuk.