2025. október 24.

Gyöngyöspatai kuruzsló „kezelte” a hiszékeny betegeket

Az álorvos mobiltelefonjával vérnyomást mért, EKG- és ultrahangos vizsgálatot végzett, és röntgenfelvételt is készített.

Kuruzslás bűntette miatt tíz hónap, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Balassagyarmati Törvényszék azt a gyöngyöspatai férfit, aki orvosnak és nőnek adta ki magát, orvosi ügyeletet tartott, és betegeket látott el a Nógrád megyei Szirák községben - közölte Bárány Dávid, a törvényszék sajtótitkára kedden az MTI-vel.

A 31 éves férfi 2016 augusztusában több sziráki lakost kezelt úgy, hogy ehhez sem engedélye, sem a szükséges szakképzettsége nem volt. Több alkalommal orvosi ügyeletet is tartott a településen, a „vizsgálatok” többségét pedig mobiltelefonjával végezte.

A vádlott 2016. július 13-án ismerkedett meg egy sziráki férfival, akinek női néven mutatkozott be, és azt állította, hogy orvosként dolgozik, korábban több kórházat is vezetett.

A férfi 2016. augusztus végéig több alkalommal „orvosi ügyeletet” tartott ismerőse otthonában 22 óra és reggel 5 óra között, ennek során rendszeres „orvosi ellátásban” részesített sziráki lakosokat, diagnosztizálta és különböző terápiás módszerekkel kezelte betegségüket.

Az álorvos egy férfi becsípődött nyakát krémmel kente be, majd a kezelés részeként injekciót is adott neki, egy másik férfi fájós lábát tűvel kezelte. Mobiltelefonjával vérnyomást mért, EKG- és ultrahangos vizsgálatot végzett, és röntgenfelvételt is készített. Egy nőnél egy ilyen módon készített ultrahangos kép vizsgálata után tévesen azt állapította meg, hogy a nő több mint 3 hetes terhes, és azt az „orvosi” véleményt adta, hogy sós forró vízbe ülve megszakíthatja a nem kívánt terhességet.

A Pásztói Járásbíróság mint elsőfokú bíróság a vádlottat kuruzslás bűntette miatt korábban három hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. A másodfokon eljáró Balassagyarmat Törvényszék az álorvos cselekményének társadalomra való veszélyességét figyelembe véve súlyosbította az ítéletet.

Megosztás

Flipperláz Budapesten: októberben a Ráday utcára figyel Európa

Hello Mozaik

Flipperláz Budapesten: októberben a Ráday utcára figyel Európa

  • 2025.10.13

Idén októberben egy hétig a fővárosi Ráday utca lesz a flippervilág központja – az itt található Game Galaxy ad majd ugyanis otthont a Hungarian Pinball Opennek /HPO/, ahol körülbelül 200 európai versenyző, köztük nemzetközi szinten kiemelt játékosok mérik össze tudásukat. Az idei versenysorozat egyik különlegessége a női mezőny erőpróbája lesz. A nevezési helyek rövid idő alatt beteltek, az eseményeket az érdeklődők azonban online is követhetik.

E-cigaretta, kávé, energiaital - mit “szólnak” a fogaink?

Hello Mozaik

E-cigaretta, kávé, energiaital - mit “szólnak” a fogaink?

  • 2025.10.9

Egyre több hazai és nemzetközi kutatás világít rá arra, hogy a mindennapi szokások – például a kávéfogyasztás, energiaitalok és az e-cigarettázás – jelentős hatással vannak a szájüreg egészségére: elszíneződés, zománcerózió, érzékenység, fogszuvasodás és parodontális problémák is gyakoribbak lehetnek. A Clinident körképe ezekből a kutatásokból válogatva mutatja be, milyen tényezők játszanak szerepet a szájüregi problémák kialakulásában, és miért érdemes a megelőzésre nagy hangsúlyt fektetni.