2024. április 16.
Idén még biztonságosabb a Balaton Sound

Idén még biztonságosabb a Balaton Sound

A tavalyihoz képest kétszer annyi önkéntes csatlakozik a Safety First programhoz.

A tavaly 160 ezres látogatószámmal rekordot döntő Balaton Sound fesztivál idén is nagy figyelmet fordít a biztonságra a Safety First kezdeményezés révén. A tavalyihoz képest dupla annyi Safety First önkéntes áll munkába a fesztivál idejére és újdonság a Balaton Sound applikáción belül elérhető ún. SoundWatch fül, amelynek segítségével meghatározható a fesztiválozók tartózkodási helye és az alkalmazáson belül közvetlenül segítséget is kérhetnek.

 

A Safety First program keretén belül a fesztiválozók biztonságával kapcsolatos területek szakértői edukálják a fiatalokat és hívják fel a figyelmüket a fesztivál során esetlegesen felmerülő problémás esetekre. Mindannyian összeszedték a saját szakterületükhöz kapcsolódó, valamint az általuk leggyakrabban tapasztalt fesztivál problémákat, illetve azt, hogy a fiatalok miként előzhetik meg ezeket. A szakértői csapat (Dr. Hevesi Kriszta, Dr. Zacher Gábor, Lina és Panni, Lotfi Begi), valamint az őket segítő önkéntesek a fesztiválon is kint lesznek, annak érdekében, hogy helyszíni jelenléttel és segítségnyújtással is hozzájáruljanak a biztonságos fesztiválozáshoz. 

 

 

Újdonság, hogy a fesztivál ideje alatt a Balaton Sound applikáción belül elérhető SoundWatch funkció segíti majd a fesztiválozók biztonságát. A SoundWatch-ba belépve a fesztiválozó a térképen láthatja, hogy hol található a hozzá legközelebbi Safety First pont. Amennyiben nem tudja felkeresni a Safety First pontok valamelyikét, abban az esetben közvetlenül is kérhet segítséget a SoundWatch-on belül akár hívással, akár üzenetben.

 

A fesztiválon történő segítségnyújtásban az önkénteseké lesz a főszerep, a tavalyihoz képest idén kétszer annyi, összesen közel 100 Safety First önkéntes segíti majd a biztonságos fesztiválozást. A Safety First csapathoz csatlakozó önkéntesek egy három napos tréningen vesznek részt, ahol amellett, hogy csapattá kovácsolódnak, meghallgatják a Safety First szakértőinek előadásait, illetve megtanulják, hogy a különböző problémás helyzetekben hogyan tudnak segítséget nyújtani társaiknak.

 

Idén már külföldiek is csatlakoznak a Safety First csapathoz, ezzel is hozzájárulva a jelentős számú külföldről érkező fesztiválozó biztonságérzetéhez. A fesztivál különböző területein pedig angol nyelvű molinókon lesznek olvashatók a Safety First szakértők tanácsai, illetve a fesztiválon kapható repoharakon is vicces, ugyanakkor edukatív tanácsokkal találkozhatnak a fesztiválozók.

 

„A Safety First programmal célunk, hogy a fesztiválozókat a felelősségteljes szórakozásra, saját magukra és egymásra való odafigyelésre ösztönözzük nemcsak a Balaton Soundon, hanem bármely tömegrendezvényen. Az idei évben mindezt a közel 100 fős Safety First önkéntes csapattal, a közvetlen segítségkérést lehetővé tevő SoundWatch funkcióval és a nagyköveteink által megfogalmazott tanácsok minél szélesebb körhöz való eljuttatásával szeretnénk elérni. Célunk, hogy a programmal a nemzetközi közönséget is elérjük” – mondta el Fülöp Zoltán fesztiváligazgató.

Megosztás

Hogyan erősítsük immunrendszerünket az őszi időszakban?

Hello Mozaik

Hogyan erősítsük immunrendszerünket az őszi időszakban?

  • 2023.09.21

Az ősz beköszöntével az idénygyümölcsök és -zöldségek széles és színes kínálata egyre szűkül és hajlamossá válhatunk a vitaminokban szegényebb, de nehezebb, zsírosabb ételek fogyasztására. Ezzel párhuzamosan egyre kevesebb napfény ér bennünket, a levegő lehűlése és a fokozott őszi stresszterhelés pedig sajnos magával hozza a náthaszezont.  

 

Íme a 2023-as év őszi trendszínei

Hello Mozaik

Íme a 2023-as év őszi trendszínei

  • 2023.08.29

Útmutatónkban összegyűjtöttük az őszi-téli kuckózós időszak szín trendjeit, amelyek a legnagyobb divatházak kifutóin már megmutatták magukat, és tippeket adunk, hogy ezeket hogyan érdemes kombinálni.