2024. december 3.
Ismét Kocsis Zoltán emlékkoncert a Müpában

Ismét Kocsis Zoltán emlékkoncert a Müpában

Minden zenekar kegyelettel ápolja azok emlékét, akik története során a legjelentősebb szerepet játszották. Kocsis Zoltán kitörölhetetlenül beírta nevét a Nemzeti Filharmonikusok krónikájába.

Kocsis munkájának két évtizede alatt a zenekar és a kórus minden korábbinál magasabb színvonalat ért el, minden addiginál nagyobb nemzetközi megbecsülést szerezve. Halálának évfordulóján a karmesterre koncerttel emlékezünk, idén Verdi megrendítő Requiemjét szólaltatva meg.

 

Amikor Giuseppe Verdi 1868-ban hírül vette Rossini halálát, javaslattal fordult tizenkét zeneszerző pályatársához: komponáljanak közös requiemet nagy pályatársuk emlékére. Ő maga meg is írta a Libera me tételt, ám a közös munka végül mégsem szólalhatott meg. Újabb néhány év elteltével, 1873-ban egy másik nagy veszteség: Itália nagy költője, Alessandro Manzoni halála késztette arra Verdit, hogy saját meglévő tételét teljes művé formálva megírja a Requiemet. A milánói Szent Márk-templomban lezajlott 1874-es ősbemutatót követőn az opus fokozatosan a hangversenyrepertoár kultikus jelentőségű darabjává vált, mára pedig Mozart Requiemje mellett a műfaj legnépszerűbb alkotása. Akik a művet operai kifejezésmódjáért kárhoztatják, egyszersmind legnagyobb erényére: drámaiságára és megjelenítő erejére is utalnak. A koncert karmestere, Vashegyi György hatalmas tapasztalattal rendelkezik az oratorikus művek megszólaltatásában, a három nagy kultúrájú, sokoldalú hazai énekes, Kolonits Klára (szoprán), Komlósi Ildikó (alt) és Kováts Kolos (basszus) társaságában fellépő koreai tenor, Mario Bahg a 2018-as montreali Nemzetközi Zenei Verseny nagydíjasa, aki 2019-ben a New York-i Metropolitant is meghódította.

 

 

GIUSEPPE VERDI: Requiem

2023. november 6. 19.30 Müpa

Kolonits Klára szoprán

Komlósi Ildikó alt

Mario Bahg tenor

Kováts Kolos basszus

Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)

Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Vezényel: Vashegyi György

Megosztás

Liszt Ünnep a Müpában is

Hello Kultúra

Liszt Ünnep a Müpában is

  • 2024.09.30

Liszt Szent Erzsébet legendája a Nemzeti Filharmonikusok előadásában, az oratórium címszerepét egy kiváló svájci drámai szoprán énekli.