2024. április 18.
Kihagyhatatlannak ígérkezik a Sziget

Kihagyhatatlannak ígérkezik a Sziget

Augusztus 10-15. között végre visszatér a Sziget, ahol az elmúlt, közel 30 év egyik legjobb műsorkínálata várja a látogatókat.  

Amikor 2020 március 3-án a londoni Royal Garden Hotelben tartott AGF Awards díjátadón kedvenc fesztiválunk egy újabb nemzetközi környezetvédelmi díjat zsebelt be, még nem sejtettük, hogy egy ideig nélkülöznünk kell az ország legnagyobb turisztikai és zenei attrakcióját.

Még reménykedtünk, hogy egy héttel később nem véletlenül jött a hír, hogy látványos, új külsőt kap a fesztivál eddig is lenyűgöző elektronikus zenei helyszíne, a Colosseum. De végül a járvány rabul ejtette a Szabadság Szigetét is. Megérteni meg kellett, de megszokni nehéz volt.

És aztán eljött 2022., és véget értek az ínséges idők, mi több, már az első nyilatkozatokból úgy tűnt, hogy az illetékesek be akarják pótolni a kiesett éveket. Kádár Tamás, a Sziget főszervezője tavaly novemberben a következőket mondta: „Nagy lelkesedéssel és a nagy visszatéréshez méltó programmal készülünk a 2022-es Szigetre. A Nagyszínpadon például olyan headlinerek lépnek majd fel, akik friss lemezanyagaikat hozzák el a Szigetre”.

Majd idén februárban kiderült, hogy élükön Justin Bieberrel, újabb szupersztárok mondtak igent a 2022-es Sziget meghívására. A nemzetközi EDM szcéna élbolyába tartozó Calvin Harris, a negyedik stúdióalbumával turnézó Tame Impala, a tavaly megjelenet új lemezével érkező Sam Fender, és a szintén friss zenéket hozó Anne-Marie is visszaigazolta részvételét.

Május végére teljes lett a Ticketswap Party Aréna programja is. Az itt fellépőket felsorolni is nehéz lenne, de annyi biztos, hogy a helyszín a legjobb elektronikus zenéknek, a hihetetlen elképzeléseknek, az őrületes performanszoknak és az izgalmas, szokatlan karaktereknek lesz otthona.

„A hosszútávú tervünk, amelynek első lépése már idén megtörténik, hogy olyan hazai fellépőknek adunk helyet a Nagyszínpadon, akik egyedi, máshol nem látható produkciókkal készülnek a Szigetre, akár lökést adva ezzel a zenészek nemzetközi karrierjének is, de a többi helyszínen is igyekszünk az aktuális hazai fellépőknek teret biztosítani, bemutatni őket a világ minden pontjáról érkező közönségünknek” – jelentette be júniusban Kádár. Eszerint a Nagyszínpadon kap idén helyet a Bagossy Brothers Company, Azahriah, a Random Trip és a Carson Coma.

A Sziget azonban „nem csak Nagyszínpad”, a kisebb helyszínek között is lesz nézni és hallgatni való bőven. Új szigetes helyszín lesz a dropYard, ami elsősorban a hip-hop és rap rajongóknak válhat törzshelyévé, de a világ kultúráját átkaroló Gobal Village és a feltörekvő európai tehetségeknek helyt adó Európa Színpad programját is érdemes majd böngészni.

 

Az augusztus 10-15. között megrendezésre kerülő Sziget fesztiválra jegyek még kaphatók ITT.

 

 

Megosztás

Puccini első nagy sikere a Müpában

Hello Kultúra

Puccini első nagy sikere a Müpában

  • 2024.02.8

A Nemzeti Énekkar és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar él a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermének kínálkozó adottságaival, félig szcenírozott előadásban mutatja be Puccini halhatatlan remekét, a Manon Lescaut-t.