2025. május 9.
Tudnak együtt élni a palesztinok és a zsidók

Tudnak együtt élni a palesztinok és a zsidók

A „Béke oázisának” azért nem felhőtlenek a hétköznapjai.

1978-ban egy apró közösség jött létre Tel Aviv és Jeruzsálem között egy magaslaton. Felerészt arabok, felerészt zsidók lakják és a legnagyobb békességben élnek egymás mellett.

Az eredetileg négy családból álló kommuna mára már 60-ra gyarapodott, a hely neve pedig ahol élnek, Wahat al-Salam, Neve Shalom, ami a Béke oázisának arab és héber fordítása. A közösség két régi tagja, Nava Sonnenschein és Daoud Boulus mesélnek az alábbi videóban arról, hogy milyen volt együtt felnőniük, miközben körülöttük teljes erővel tombolt a közel-keleti konfliktus.

A palesztin férfi ugyanakkor ráirányítja a figyelmet, hogy a kommunába is beszivárgott a külvilág vihara. Lánya történetére hívja fel a figyelmet, aki úgy vélekedik, hogy a közösség tagjainak nem szabad katonai szolgálatot vállalnia. „Könnyű azt mondani, de a zsidóknak kötelező” – teszi hozzá. Nava Sonnenschein kifejti: úgy oldották meg a problémát, hogy gyermekei ugyan kénytelenek voltak bevonulni, de nem a harcoló alakulatokban szolgáltak.

 

Remény

Kiemelik a békeiskola projektjüket is, melyben több ezer gyermek fordult meg, és gyakran itt találkoztak először a másik népcsoporttal. Jelenleg az ide járó gyermekek nagy része nem a kommuna tagja, hanem kívülről érkezik, szüleik egyszerűen úgy akarják nevelni őket, hogy kapcsolatban legyenek „a másik oldallal”, ami mindenesetre reményre ad okot.

A kezdeményezés honlapját magyar nyelven is be lehet barangolni.

Megosztás

A wellness nem csak a punnyadásról szól

Hello Mozaik

A wellness nem csak a punnyadásról szól

  • 2025.04.26

Az életmódváltás szinte bármilyen életkorban elkezdhető. Szerencsére egyre többen ismerik fel annak jelentőségét, hogy rendszeres mozgással, edzéssel, kiegyensúlyozott étrenddel, megfelelő mennyiségű és minőségű pihenéssel hozzájárulhatunk testi és szellemi jólétünkhöz.

Tavaszi vitalizálás

Hello Mozaik

Tavaszi vitalizálás

  • 2025.04.2

A tavasz első napsugaraival nemcsak a természet ébredezik téli álmából, hanem az emberek gondolatai is a megújulás körül forognak. Jó lenne karcsúbbnak és energikusabbnak lenni, leküzdeni a tavaszi fáradtságot, feltölteni a szervezet vitaminraktárait. El lehet érni mindezt önsanyargatás és lemondás nélkül?