2024. április 18.
Tudta? Karcagról indult „A legszebb konyhakertek” mozgalom

Tudta? Karcagról indult „A legszebb konyhakertek” mozgalom

Idén a legszebb konyhakertek bírálatnál előnyt jelent, ha a kertművelő minél több talajkímélő művelési, védekezési, vízgazdálkodási módszert alkalmaz, valamint a tápanyag-utánpótlást szerves, természetes talajjavító anyagokkal végzi.

Már kétszáznál is több település csatlakozott az április végi határidőig A legszebb konyhakertek - Magyarország legszebb konyhakertjei elnevezésű országos program idei felhívásához. A kert-jelentkezések azonban továbbra is folyamatosak, azokat változatlanul fogadják az egész Kárpát-medencéből, így a mostani még nem a végleges adat - közölte Kovács Szilvia karcagi alpolgármester, a mozgalom ötletgazdája az MTI-vel.

A tavasz folyamán a hazai önkormányzatoknak sok feladatuk volt az országgyűlési választások miatt, ezért érkeznek még most is jelentkezések, ráadásul a kései tavasz és az extrém meleg időjárás is megnehezíti a kertművelők munkáját - indokolta a csúszást a főszervező.

Az idén kiemelt téma: „A termőföld, a talaj védelme - a Riolittufa támogatásával” címet viseli. Ezzel próbálják a kertművelők érdeklődését felkelteni, miként lehet a műtrágyát természetes anyagokkal kiváltani.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az idén a legszebb konyhakertek bírálatnál előnyt jelent, ha a kertművelő minél több talajkímélő művelési, védekezési, vízgazdálkodási módszert alkalmaz, valamint a tápanyag-utánpótlást szerves, természetes talajjavító anyagokkal, például riolittufával végzi, vagy egyéb saját talajvédelmi módszereket alkalmaz.

Az országos mozgalom 2012-ben indult Karcagról helyi ötletként, mindössze 22 nevezéssel. Egy évvel később országossá bővült, akkor hatvan településről 939 nevezés érkezett. Tavaly imponáló évet zártak: 366 hazai és határokon túli városból, faluból 2351 kertet neveztek.

Megosztás

Kutyabarát nemzet lettünk

Hello Ország

Kutyabarát nemzet lettünk

  • 2024.03.13

A pandémia óta egyre többen tartunk kutyát, a fiatal párok növekvő számban még az első gyermek érkezése előtt vállalnak „fur baby”-t, azaz négylábú családtagot.