2024. december 3.
Jönnek a nyomtatott házak

Jönnek a nyomtatott házak

Egymilliárd emberen segíthet a technológia.

Egy nap alatt és tízezer dollárból (2,5 millió forint) jött létre egy 60 négyzetméteres ház a New Story nemzetközi nonprofit vállalat és az ICON texasi robotikai startupnak köszönhetően – számol be a jó hírekre szakosodott Inverse. A március 12-én, a South by Southwest fesztiválon nyomtatott otthon reményt jelenthet annak az egymilliárd embernek, akinek nincsen fedél a feje felett. A csapat egyébként úgy nyilatkozott, hogy a nyomtatási időt le tudják nyomni hat órára és az árakat is, úgy négyezer dollárra, ami egymillió forintnak felel meg.

Magát az eljárást az ICON vállalat Vulcan 3D-nyomtatójával végezték, ami elvben olyan, mint hasonló társai. A gépbe egy speciális betont töltenek, ami ezekután kinyomja magából az anyagot, ami ekkor meg is szilárdul.

„Virág elvtárs, se ajtó, se ablak?”

Ugyanakkor az ajtót, ablakot és tetőt még embereknek kell a helyére illesztenie, ahogyan „hagyományos módon” végzik a víz és elektromos szerelést és a festést is. Mivel komoly erőforrásokat igényel a fenti munkák elvégzése, ezért az ICON robotok és drónok flottáját vetné be, hogy elvégezzék a festést és a nyílászárók beszerelését.

A tervek szerint El Salvadorban kezdik meg a házak sorozatnyomtatását, de további országok számíthatnak az olcsó technológiára. A cikk felhívja rá a figyelmet, hogy nem ez az első nyomtatott ház, ám ez is egy lépés abba az irányba, hogy éveken belül teljes lakónegyedek jöhessenek létre a 3D-nyomtatásnak köszönhetően.

Megosztás

Hogyan együnk egészségesen a melegben?

Hello Trend

Hogyan együnk egészségesen a melegben?

  • 2024.06.13

Ahogy beköszönt a nyár, egyre több időt töltünk a szabadban, a hőség pedig megváltoztatja táplálkozási szokásainkat is. A melegben nemcsak hogy más típusú ételekre vágyunk, de a szervezetünk is másképp működik. Fontos tehát, hogy odafigyeljünk arra, mit, hogyan és mennyit eszünk. Ebben a cikkben összegyűjtöttük a legfontosabb tanácsokat a nyári táplálkozásról, az egészséges életmód legfrissebb trendjeiről és a bikiniszezonra való felkészülésről - a Fitein szakértői tippjeivel.

 

 

Hazai és nemzetközi szinten is egyre több a nappali bulizási lehetőség

Hello Trend

Hazai és nemzetközi szinten is egyre több a nappali bulizási lehetőség

  • 2024.04.15

A fiatalok és fiatal felnőttek, de az idősebb generáció is egyre inkább az éjszakai élet hagyományos keretein túlra nyit, és a nappali órákban keresik a szórakozás lehetőségeit. Mik a daytime bulik előnyei, miben másabb az éjszakai partiktól és hogyan reagálnak erre a társadalom különböző generációi?