2024. december 3.
Ez volt a lényeg a 40. héten

Ez volt a lényeg a 40. héten

Az elmúlt hét legfontosabb híreinek rövid összefoglalója.

Az orvosok soha nem látott béremelést kapnak, amivel párhuzamosan a hálapénz kivezetését is célul tűzte ki a szakma és a kormányzat. Az Orvosi Kamara által javasolt bértáblát változtatás nélkül fogadta el a kormány. Ennek értelmében egy rezidens kezdő fizetése közel 700 ezer forint lesz, ami karrierje során 2,5 millió fölé is nőhet.

 

Donald Trump is elkapta a koronavírust, pénteken lett pozitív a tesztje. Rögtön egy katonai kórházba szállították, ahol szombat éjjel sokan virrasztottak. Jelenleg Indiában terjed leggyorsabban a járvány. Európában Spanyolországban a legfenyegetőbb a helyzet, pénteken ismét lezárták Madridot, ahol a lakosok csak indokolt esetben hagyhatják otthonukat. A héten az Európai Járványügyi Hivatal hazánkat 9-ként sorolta a vörös zónába.

 

Szoboszlai Dominik nem lehet ott a magyar futballválogatott Bulgária elleni VB selejtező mérkőzésén, mert együttesénél, a Red Bull Salzburg keretében 3 koronavírusos esetet is regisztráltak. A csütörtöki Bajnokok Ligája sorsoláson kiderült, hogy a Ferencváros a Barcelona, a Juventus és a Dinamo Kijev csapataival került egy csoportba. Az FTC október 20-án játssza első meccsét Barcelonában.

 

Másodjára halasztották el a legújabb James Bond-film premierjét (a legfrissebb dátum 2021 áprilisa): részben emiatt döntött úgy a Cineworld/Regal hálózat, hogy bizonytalan időre bezárja az összes angliai és amerikai moziját - írja a VOX Mozimagazin.  Nagy-Britannia legnagyobb, az Egyesült Államok második legnagyobb hálózata csak Amerikában 546 mozit üzemeltet.

A hét száma: 31
A Kaliforniai Egyetem kutatói által vezetett tudóscsoportnak sikerült pontosan megmérnie, hogy mennyi anyag van a világegyetemben: az univerzum 31 százalékát alkotja anyag, a maradék sötét energia. Az Astrophysical Journal című tudományos folyóiratban bemutatott kutatás méréseihez galaxishalmaz-technikát használtak – közölte az MTI.

Megosztás