2024. december 3.
Ez volt a lényeg a 47. héten

Ez volt a lényeg a 47. héten

Az elmúlt hét legfontosabb híreinek rövid összefoglalója.

Két egykori tagját is elveszítette a Omega. Szerdán Benkő László, szombaton Mihály Tamás halálát jelentették be. A 77 éves korában elhunyt billentyűs 2017. óta küzdött májrákkal, míg a legendás zenekar basszusgitárosa tüdőrákban miatt vesztette életét 73 éves korában.

Hazánk és Lengyelország hétfőn nem fogadta el a jogállamiságról és az EU-büdzséről szóló uniós állásfoglalásokat, majd Orbán kilátásba helyezte az EU-költségvetés megvétózását, amiért a sokat emlegetett jogállamisági feltételt is a büdzséhez akarja kapcsolni Brüsszel.

Szombat délután Dunald Trump golfozni ment saját pályájára (Sterling, Virginia), miközben a világ legbefolyásosabb vezetői a G20-ak virtuális csúcstalálkozóján panelbeszélgetést tartottak a világjárványról. A leköszönőben lévő elnök annak ellenére tett így, hogy az Államokban átlépte a 12 milliót a fertőzöttek és 256 ezret a halottak száma. Világszerte eddig 1,37 millió áldozatot szedett a Covid-19.

A koronavírus-veszélyhelyzetre tekintettel újabb kormányrendeletet írt alá szombat este Orbán Viktor. Ennek értelmében november 23-tól lakott területen a kereskedelmi célú parkolóházak is díjfizetés nélkül vehetők igénybe este 7-től reggel 7-ig. 

 

A hét száma: 24
Idén nem egy, hanem 24 MikulásGyár lesz, hiszen az ország összes Auchan áruházában gyűjtik az adományokat december 1. és 20. között. Zsolnai Endre, a MikulásGyár főszervezője elmondta: használt felajánlásokat a járvány miatt nem fogadnak, most leginkább tartós élelmiszerre (konzerv, tészta, liszt, cukor, rizs, olaj, édesség stb.), tisztálkodási és fertőtlenítőszerekre van szükség.

 

Megosztás